Jelenlegi hely

Felelős Foglalkoztató kitüntetést nyert a CE Glass

Hivatalosan is kitüntették cégünket a Felelős Foglalkoztató címmel, ráadásul a megszerezhető legmagasabb minősítést kaptuk meg.

A cégek minősítését az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. végzi, célja, hogy a vállalatok felelős foglalkoztatói magatartására hívja fel a figyelmet, elismerjék a cégek jó gyakorlatait, a minősített cégeket példaként állítsák más vállalatok elé, ezzel lendületet adva nekik, hogy ők is elinduljanak a felelős foglalkoztatói szemlélet irányába.

Különösen nagy elismerésnek számít a kitüntetés, mivel Országos szinten eddig mindössze 8 vállalat érte el a legmagasabb, arany fokozatú minősítést. Csongrád-Csanád megyében eddig egyetlen cég sem szerzett felelős foglalkoztató minősítést.

Az arany fokozatú cégek táborát olyan vállalatok mellett erősítjük, mint a Praktiker vagy a Continental veszprémi üzeme.

A minősítés során az OFA 9 területen vizsgálja a vállalatok jó gyakorlatait, eredményeit, lépéseit, szemléletét. Többek között olyan területeket vizsgáltak, mint a béren kívüli juttatások, kollégák képzése, munkakörnyezet fejlesztése. Cégünk minden területen előrehaladott, 21. századi, modern vállalati szemléletet és gyakorlatokat képvisel, mellyel kiérdemelte címet.

A minősítésért felelős munkatárs gyöngyszemként emlegette a CE Glass-t és kiemelte a hatékonyság és a kétirányú kommunikáció példaértékű szintjét.