Jelenlegi hely

"Jól esik a visszajelzés, hogy jól végzem a munkám" / Kollégáink mondták - Árpási Csaba

 

Árpási Csaba rakodó munkatársként 2015-ben csatlakozott a CE Glass csapatához, szorgalmának és a fejlődés iránti vágyának köszönhetően mára a logisztikai területünk egyik meghatározó emberévé vált. Vele beszélgettünk karrierje építéséről, az előrelépésével járó átmenetről és a 7 évnyi nálunk szerzett tapasztalatairól.

 

Hogyan kezdődött a karriered nálunk?

Én 2015-ben kezdtem még rakodási munkatársként, tehát a kész üvegtermékeket pakoltam állványokra, amiket azután a megfelelő helyre mozgattam.

Nem sokkal később, néhány hónap után felkértek egy másik pozícióra, de azt még nem szerettem volna elvállalni, mert úgy éreztem, hogy még nem állok készen a feladatra. Most azonban ismét érkezett egy felkérés, ezúttal egy magasabb pozícióra, így logisztikai koordinátor lettem.

És mivel telnek a napjaid a munkahelyen az új munkakörödben?

A jelenlegi munkám során főleg koordinátori feladataim vannak, a termékek kiléptetését és visszavételét intézem. Tehát ha egy termék elhagyja a gyárat, mert az ügyfélnek kiszállítjuk, akkor annak a tényét én rögzítem. Ha pedig valamiért visszakerül hozzánk, mert például minőségi panasz van a termékkel kapcsolatban, akkor visszanyitom a rendszerben a tételt, és megvizsgáljuk a visszárut a minőségellenőr kollégákkal.

Ezeken felül főleg adminisztratív feladatokban segítek be a felsőbb vezetőknek, hogy gördülékenyen menjen a munka a logisztikai területen, illetve én kezelem például a munkaidő-nyilvántartást is.

Mi az, amit kihívásként éltél meg, de sikerült helytállni?

Mindenképpen az új munkakörömmel járó feladatokat mondanám. Rengeteget tanulok jelenleg, a vezetőm mindent megmutat, megtanít, újabb és újabb dolgokba vágok bele. Igyekszem a legjobb tudásom szerint ellátni ezeket az új feladatokat is.

Számomra nagyon fontos, hogy a munkámról visszajelzést kapjak, hogy az adott feladatot jól csináltam-e meg, vagy ha nem, akkor miben kell fejlődnöm még. Nekem nagyon jól esik, ha elismerik, hogy jól végzem a dolgom, és szerencsére itt ezeket a visszajelzéseket megkapom.

Milyen élmény volt számodra az átmenet a két munkakör között?

Furcsa, nagyon furcsa, de leginkább pozitív volt a változás. Mi a rakodáson három műszakban dolgozunk, hiszen a kész termékek szállítása nem állhat le. Az új munkám során viszont stabilan reggeltől délutánig járok dolgozni, aminek köszönhetően több időt tudok tölteni a családommal, a három pici gyermekemmel. Ez számomra nagyon sokat jelent.

Mi az, amit megszerettél a munkád során az elmúlt évek alatt?

Magát a munkakört is megszerettem, jól érzem magam itt, a rakodási területen kívül máshol már nem is igazán tudnám elképzelni magam.

Illetve például az is nagyon megtetszett, hogy rendszeresen vannak különböző cégen belüli programok. Itt külön ki tudnám emelni a Focikupát, ami különösen közel áll hozzám, mert szabadidőmben én is versenyszerűen focizok.

Vagy ott van például a családi nap, ami minden évben jó élmény, nagyon jó érzés, hogy a cégnél nemcsak a dolgozókkal, hanem a családokkal, a gyerekekkel is foglalkoznak.